Péntek, 2024-03-29, 3:07:37
OMSI - SzombathelyFőoldal

Regisztráció

Belépés
Üdvözöllek Vendég | RSS
Honlap-menü
Belépés
Főoldal » 2013 » November » 5 » Sikátor projekt
12:32:41
Sikátor projekt
A táblák készítése mellett belefogtam egy új projektbe is. Persze ez is szorosan kapcsolódik a Szombathely pályához. A kivitelezés területe a városháza és környéke. Korábban már elkészült maga a városháza, ám úgy gondoltam, hogy érdemes volna kiterjeszteni a "beruházást" a környékére is. :D Ennek keretében felépült az Aluljáró irányában elterülő tömbházak sora, ami eléggé hogy is mondjam, rideg valóságot tükröz a pályának a maga kockaságával. :D Így, hogy picit árnyaljam a képet, elkészítettem a két tömb között álló, igazán szép kis épületet is. Ezeken felül virágládát is kreáltam, olyat, ami a valóságban is van. Valamint olyan kőből készült virágládák is vannak a környéken, amiknek széle ülőalkalmatosságként is funkcionál, így hát nem volt mit tenni, ezeket is elkészítettem. :D Szóval a beruházás sikeresen lezárult. :) Lassan már nem is tudom követni, annyiféle mellékága lett a pályakészítésnek. Szóval összefoglalva, fut még a tábla projektem, még egy pár hátra van belőle. Fut a 22-es vonal építése is, ehhez kapcsolódóan egy focipálya létrehozása. Muszáj, mert nem találtam megfelelő objektumot hozzá. Ezeken felül, hogy tudományos szavakkal éljek, közbeszerzés alatt áll egy másik, a Sikátorhoz hasonló projekt is. Ha jól számolom ez három dolog, valamint még ott van maga a pályaépítés is. Visszaszakadva a rideg, borús valóságba ráadásként szembesülök az álláskeresés terhével is. Mindenesetre sokat segít ez az építkezés, feledteti picit a mindennapi gondokat. :D

A Sikátor projekt képei megtekinthetők a pálya fórumában:

Megtekintések száma: 613 | Hozzáadta:: Laci | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Naptár
«  November 2013  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Mentett bejegyzések
Barátaink:
Statisztika
Keresés
Copyright MyCorp © 2024